Bizonyos fatális véletleneknek köszönhetően rájöttem, hogy Benedek rajong a Bebe TV-ért.
Eddig elveim voltak, miszerint a gyerek nem néz tévét. Hogy őszinte legyek, ezt nagyban megkönnyítette, hogy olyan szinten nem izgatta a dolog, mint engem a legújabb hiperszuper lövöldözős játék.
BebeTV-nk nincs, de régebben volt, és meglehetősen jónak találtam, most pedig, mikor láttam máshol, mennyire tetszik Benedeknek, rákerestem az online változatára és lőn, lett egy TVfüggő fiam.
Első nap nagyon örültem, hogy ha nagyon kell, le tudom tenni húsz percre és áhítattal nézi, ahogy a béna tengeralattjáró, benne a béna macival, nézi a béna halakat és közben megy valami bugyborékoló zene. Közben néha közölte, hogy Brumm, meg Brrrr, és csak úgy dagadtam a büszkeségtől.
Aztán két nap elteltével kénytelen voltam újfent átgondolni az új, liberális elveimet is, mert nem tudtam úgy csinálni, mintha nem látnék néminemű összefüggést a szabálymódosítás és aközött, hogy Benedek állandóan megáll a TV előtt és nyüszít, hogy kapcsoljam be, ha pedig épp nézhette kicsit, és a kiszabott negyed óra végén kikapcsoltam, iszonyatos ordítás volt a reakció.
Úgyhogy most megint szüneteltetem a dolgot.
Más még mindig nem köti le, egy cseppet sem, de ez az egy hihetetlenül hipnotizálja..
És olyan, de olyan, de olyan jó volt, hogy ha bekapcsoltam és eléültettem, akkor elmehettem főzni, vagy rakodni, vagy csak olvasni egy kicsit, anélkül, hogy ott loholt volna a nyomomban.
De minden egyes alkalommal, amikor hisztériás rohamot kapott, ha kikapcsoltam, olyan nagyon-nagyon könnyű lett volna bekapcsolva hagyni, és csinálni tovább nyugiban, amit épp csinálni akartam.
NEm hiszem, hogy nagyon sokáig állnám a sarat, úgyhogy inkább nem kísérletezgetem. Vele.
)